A babák alvásigényével kapcsolatban számtalan információ, tévhit és mítosz zúdul a kismamákra már a várandósság alatt is

Az idősebb generációk szerint a gyermekünk csak akkor lesz “jó baba”, ha az első perctől kezdve végigalussza az éjszakákat, és minél kevesebbet alszik napközben, annál jobbat alszik majd az éjszaka során. 

A szakértők más véleményen vannak: szerintük normális, ha a baba éjszaka felébred, a nappali alvásnak pedig nagy szerepe van abban, hogy éjszaka kipihenjék magukat a csecsemők. 

De vajon mekkora valójában a gyerek alvásigénye a különböző életkorokban, és mikor kezdj aggódni? Cikkünkből mindent megtudhatsz.

A baba alvásigénye életkortól függően változik

A baba alvásigénye újszülött kortól 3 éves korig folyamatosan változik. A változást rengeteg dolog befolyásolhatja, például a növekedési ugrások, a hasfájás vagy a fogzás.

Lássuk, hogy a különböző életkorokban mennyi alvásra van szüksége a gyerekeknek!

Mennyit alszik egy újszülött?

Az újszülött babák az első néhány napban rengeteget alszanak, hiszen ki kell pihenniük a születés fáradalmait. Az újszülött alvásigénye éjszaka 12-14 óra, a nappali alvásigénye pedig 4-5 alkalommal 1-3 óra. 

Ebben a korban a babák még csupán 30-60 percet maradnak ébren két alvás között. Az újszülöttek alvásigénye még ugyanilyen marad körülbelül 2 hónapos korukig.

2  hónapos baba alvásigénye

2 hónapos korban az alvásigény kissé megváltozik: éjszaka 12-14 óra alvásra van szükségük, nappal pedig 4 alkalommal 1-2 órára. A csecsemők ekkor már képesek 1-1,5 órát is ébren maradni az alvások között.

3-5 hónapos baba alvásigénye

A 3-5 hónapos babáknak még mindig sok alvásra van szükségük: éjszaka 11-12 órára, nappal pedig 3 alkalommal 30-90 percre. Ebben a korban két alvás között 1,5-2 óra ébrenlét a jellemző.

5-7 hónapos baba alvásigénye

5-7 hónapos korban éjszaka továbbra is 11-12 órát alszanak, nappal azonban már csökken az alvásigényük, csupán két alkalommal alszanak 30-90 percig. Az 5-7 hónapos babák 2,5-3 órát töltenek ébren az alvások között.

5 hónapos baba alvásigénye

7-10 hónapos baba alvásigénye

A 7-10 hónapos csecsemők éjjel 10-12 órát töltenek alvással, a nappali alvásigényük azonban megnő: 2 alkalommal 1-1,5 óra alvásra lesz szükségük. Ebben az életkorban már 3-4 órát is ébren töltenek két alvás között.

10-12 hónapos baba alvásigénye

10-12 hónaposan az éjszakai alvásigény 9-12 óra, nappal pedig 1-2 alkalommal 1-2 óra. Ekkor már 4-5 óra ébrenlét jellemző a babákra.

12-18 hónapos baba alvásigénye

A 12-18 hónapos gyerekek éjszakai alvásigénye változatlan, még mindig 9-12 óra, nappal pedig egy alkalomra csökken az alvás, amikor 1,5-3 órát alszanak egyhuzamban. Az ébren töltött idő ekkor már 5-6 óra lesz.

Az 1 éves baba alvásigénye éjszaka -12 óra

18-24 hónapos baba alvásigénye

A 18-24 hónapos, azaz másfél-két éves gyerekeknek éjszaka 9-11 óra alvásra van szüksége, nappal pedig egy alkalommal 1,5-3 órára. A kisgyermek ekkora már 5-7 órát tölt ébren két alvás között.

2-3 éves kisgyermek alvásigénye

2-3 éves korban az éjszakai alvásigény újra 9-12 óra lesz, nappal pedig egy alkalommal 1-2 óra. A gyerekek két alvás között 6-9 órát maradnak ébren.

Az itt található adatokat természetesen nem szabad túl szigorúan venni! Amennyiben gyermeked alvási szokásai egy kissé eltérnek az itt olvasottaktól, nem kell rögtön kétségbeesned, hiszen minden baba más, és mindegyikük szervezete máshogy működik.

Baba alvásigénye összefoglaló táblázat

ÉletkorÁtlagos éjszakai alvásÁtlagos nappali alvásÁtlagos ébrenlét
0-2 hónapos kor12-14 óra4-5x 1-3 óra30-60 perc két alvás között
2-3 hónapos kor12-14 óra 4x 1-2 óra1-1,5 óra két alvás között
3-5 hónapos kor11-12 óra3x 30-90 perc1,5-2 óra két alvás között
5-7 hónapos kor11-12 óra2x 30-90 perc2,5-3 óra két alvás között
7-10 hónapos kor10-12 óra2x 1-1,5 óra3-4 óra két alvás között
10-12 hónapos kor9-12 óra1-2x 1-2 óra4-5 óra két alvás között
12-18 hónapos kor9-12 óra1x 1,5-3 óra5-6 óra két alvás között
18-24 hónapos kor9-11 óra1x 1,5-3 óra5-7 óra két alvás között
2-3 éves kor9-12 óra1x 1-2 óra6-9 óra két alvás között

Valóban rossz a baba alvása, vagy csak te vagy fáradt?

Szinte minden anyuka leghőbb vágya, hogy a babája átaludja az éjszakákat. Ez azonban sok esetben nem adatik meg nekik, ők pedig egészen biztosak benne, hogy valamilyen probléma áll a dolog hátterében, hiszen a szomszéd gyereke minden éjszakát átalszik. 

A nagymama is megmondta, hogy át kell aludnia az éjszakákat, és biztosan azért nem alszik, mert túlságosan el van kényeztetve, de ha nappal nem aludna annyit, biztosan jobbat aludna éjszaka. 

Valójában ennek éppen az ellenkezője igaz: ha nappal nem hagyod aludni a babát, éjszakára túlfárad, és annyira nyűgös lesz, hogy egyáltalán nem fog tudni aludni.

Mi lehet az oka, ha nem alussza végig a babád az éjszakát?

Az igazság az, hogy teljesen normális, ha nem minden éjszakát alszik végig a babád, hiszen sok minden felébresztheti: 

  • az éhség, a fog- vagy hasfájás, 
  • a növekedési ugrások, 
  • vagy egyszerűen a szülei hiánya.

 A sok ébredés ellenére nem biztos, hogy a gyermek alváshiányban szenved, valószínűleg éppen annyit alszik, amennyi alvásra szüksége van.

Azt, hogy a baba valóban alváshiánytól szenved-e, megállapíthatod a hangulata vizsgálatával: ha ébredés után egy kicsit még sírdogál vagy nyűgös, az teljesen normális, ha viszont egész nap nyűgösködik és sír, akkor valóban érdemes lehet orvoshoz fordulni.

A saját kimerültséged sokszor azt éreztetheti veled, hogy a babád biztosan nem alszik eleget, viszont ne felejtsd el: attól, hogy te nem pihented ki magadat, nem biztos, hogy a baba sem!

Ne stresszelj azon, hogy mennyit alszik a baba

Mit tegyek, hogy a baba jól aludjon?

Kisbabád pihentető éjszakai alvását te is elősegítheted. Összegyűjtöttünk pár hasznos tippet:

  • A baba jó alvását a legjobban az segítheti elő, ha van egy kialakult napirendje! A napi rutint sokszor rendkívül nehéz kialakítani és megtartani egy pici babával, azonban ha sikerült, nagyban megkönnyítheti az életeteket. Ha minden nap körülbelül ugyanabban az időpontban keltek fel, ugyanakkor van a délutáni alvás, fürdés, etetés és lefekvés, az a kisbabád alvására nagyon jó hatással lehet.
  • Kezdd el időben a fürdetést! Ha az esti fürdést későn ejtitek meg, előfordulhat, hogy a baba túlságosan nyűgös lesz, és az altatás idejére túlfárad.
  • Legyen saját alvóhelye! A megszokott környezet szintén hozzájárul a pihentető alváshoz.
  • Ne legyenek erős fények! Fürdetés után már ne kapcsolj villanyt, az éjszakai pelenkázáshoz és etetéshez is csak minimális fényeket használj!
  • Rendszeresen szellőztess a szobában! A friss levegő elengedhetetlen a jó alváshoz.
  • Ne legyen túl meleg vagy túl hideg! 21-22 fok az ideális a babák alvásához.
  • Legyen egy csendes ráhangolódásotok az alvásra! Alvás előtt legalább egy órával kapcsoljátok ki a tévét, rádiót, hogy a baba számára ne legyenek zavaró fények és zajok, amik megnehezítenék az elalvást!
  • Ne öltöztesd túl! Számodra is kényelmetlen lenne túl sok ruhában aludni. Fontos, hogy ne fázzon meg a baba, de ne álljon túl sok rétegből az öltözék, hiszen az akadályozza a szabad mozgásban!
  • Elalvás előtt mindig cserélj pelust! Fontos, hogy tiszta pelenkában aludjon el a baba. Éjszaka nem fontos folyamatosan cserélni a pelenkáját, de ha bekakilt, vagy túl sok pisi van benne, akkor érdemes kicserélni, mielőtt még a kipirosodás fogja akadályozni az alvásban.
A baba alvása központi téma az anyukáknál

A legfontosabb, hogy próbálj meg nem rástresszelni az alvásra! Rengeteg anyuka stresszel ezekben a hónapokban folyamatosan azon, hogy mennyit alszik a baba, ezt azonban legtöbbször a kimerültség okozza. 

Valóban az egyik legrosszabb érzés, amikor egész éjszaka nem aludtál, és még nappal is helyt kell állnod: etetned, pelenkáznod, altatnod, takarítanod kell, miközben a szemedet is alig bírod nyitva tartani.

Az igazság azonban az, hogy ha a baba a fogzás vagy a hasfájás miatt nem alszik, azon nem sokat tudsz segíteni azon kívül, hogy kivárod az időszak végét. Az alvása előbb-utóbb rendeződni fog, ehhez azonban szülőként stressz helyett leginkább kitartásra van szükséged.