fbpx
csütörtök, március 28, 2024

A terhesség 27. hete

Mi történik a babáddal? 

Hogy repül az idő! Ez a hét a második trimeszter utolsó hete, jövő héten belépsz az utolsó, harmadik trimeszterbe. A csöppség már egyáltalán nem olyan csöppnyi, hiszen a 37 hetes magzat átlagos mérete már 37 cm hosszú és 0,9 kg! 

A vonásai és külseje már szinte teljesen olyan, amilyennek majd születéskor láthatod, bár még kicsit hasonlít Yodára, hiszen a bőre még nagyon ráncos. A ráncos bőr annak köszönhető, hogy még nem alakultak ki a bőr alatti zsírpárnák, de az utolsó trimeszterben ez is megtörténik majd. A babád már nagyon fejlett, az agyi aktivitása is mérhető, és az agy egészen elképesztő fejlődésen megy keresztül! 

A kapcsolatotok pedig egyre bensőségesebb, valószínűleg már érzed azt is ha csuklik, ami egy gyakori és a babát nem zavaró jelenség. Tisztában lehetsz már az alvás, ébrenlét ritmusával is, és ha fűszereset eszel, arra 1-2 óra mulva mozgással, csuklással reagálhat. Tipp: a leendő apuka simogassa sokat a hasadat, és az is elképzelhető, hogy a fülét a hasadra tapasztva hallhatja a pocaklakó szívverését!

Mi történik a testeddel? 

A pocakod már nem figyelmen kívül hagyható többé, és lehet, hogy kicsit útban van mozgás közben. A harmadik trimeszterben ez a kényelmetlenség fokozódik, és egyre gyakoribb a lábak, lábfejek és kezek vizesedése. Ennek ellenére a mozgás jót tesz, úgyhogy keress olyan mozgásformát, amiben örömödet leled. 

Előfordulhat, hogy az amúgy is túlhevült kismama testeden a fokozott izzadásnak köszönhetően melegkiütések alakulnak ki. A kiütések leggyakrabban ott jelentkezik, ahol a bőröd surlódik, vagy a ruhához ér, tehát például a belsőcombon, a mellek alatt.Mit tehetsz ellene? Öltözz szellősen, lehetőleg pamut ruhákba, kapcsold be a ventilátort vagy a légkondit! 

Milyen tüneteket tapasztalhatsz? 

  • Szédelgés, szórakozottság: ezek a tünetek normálisak, és enyhítheted őket, ha leülsz, és felpolcolod a lábad. Ha azonban a tünet nagyon gyakori, esetleg ájulás is kíséri, konzultálj orvosoddal! 
  • Ínyvérzés: a várandósság ideje alatt a fogaid extra törődést igényelnek. Használj gyakran fogselymet és szájvizet, ami segít elkerülni az íny komolyabb gyulladását
  • Viszkető pocak: a kulcs a gyakori hirdatálás, testápolás
  • Nyugtalan láb szindróma (RLS): főleg éjszaka jelentkezik ez a kellemetlen tünet (hurrá, eddig is jól aludtál), jelezhet ételallergiát vagy vashiányt, és enyhítésében a jóga és a rendszeres relaxáció segíthet. Ha ételallergiára gyanakszol, érdemes napót vezetni arról, hogy mit ettél! 
  • Lábgörcsök
  • Orrdugulás
  • Alhasi fájdalom: itt is a pihenés a kulcsszó, de egy jó pocaktámasz is segíthet

Teendőid listája a héten: 

Érdemes átgondolni és megbeszélni, hogy ki legyen majd veled a szülőszobán. Ha szeretnéd, hogy a leendő apuka ott legyen, beszélj vele őszintén erről. Erőltetni viszont nem szabad, hidd el, attól, hogy valamiért ellenérzése van a dologgal szemben, még lehet belőle csodálatos apuka! Egy ájulós, traumatizált partner viszont szüléskor zavaró tényező lehet az orvosoknak is.

Ha a családod fele úgy gondolja, hogy ott akar lenni a baba születésénél vagy rögtön utána, tartsd észben, hogy jogod van eldönteni, kivel osztanád meg az intim pillanatokat. Ha nem akarod a családtagokat megbántani, mondhatod, hogy a kórház babalátogatási rendje szabályozza a jelenlevők számát! 

Tippjeink erre a hétre:

Magyarországon nem annyira ismert, de külföldön sokan készítenek szülési tervet. Ugyan a szülés sokszor nem teljesen ennek megfelelően zajlik, mégis sokat segíthet a kérdések tisztázásában, a szülés körüli félelmek feloszlatásában és a felkészülésben. 

Mi legyen a szülési tervben? Bármi, a szüléssel kapcsolatos. Például, hogy ki legyen ott, legyen-e zene, milyen pozíciókra vagy nyitott, milyen érzéstelenítést szeretnél, vagy szeretnél-e egyáltalán. Akarsz-e szoptatni, akarod-e, hogy a babát első nap veled hagyják, és így tovább. Extra tipp: Az interneten találsz magyar nyelven is letölthető szülési terv sablonokat! 

A 27 hetes magzat

Terhességi hét

(betöltött)

BPD

fejátmérő (mm)

HC

fej körfogat (mm)

AC

has körfogat (mm)

FL

combcsont hossz (mm)

27 68 (+/- 5,0) 250 (+/- 20) 230 (+/- 25) 50 (+/- 5,0)

 

Fontos! A táblázatban szereplő értékek csak átlagértékek, amelyek arra szolgálnak, hogy jobban el tudd képzelni a babád fejlődését. Tehát az ettől való eltérés nem jelenti azt, hogy bármilyen probléma lenne, ezzel kapcsolatban minden esetben az orvosod a mérvadó. Az értékeket az ausztrál népesség átlag adatai alapján, S Campbell Westerway határozta meg.

Kíváncsi vagy, mi történik majd a következő héten? Katt ide!