Sajnos a gyermekeket is érinti napjaink egyik legnagyobb egészségügyi kockázata, a krónikus stressz. Kutatások szerint minden 4-5. gyermekre igaz, hogy hetente több alkalommal érzi magát feszültnek, kedvetlennek vagy fáradtnak. Ez az ő esetükben is rendkívül veszélyes, hiszen hátráltathatja személyiségük nyitott, kiegyensúlyozott fejlődését, de akár testi megbetegedésekhez is vezethet. A gyermekek körében leggyakoribb az iskolai stressz, de egyéb okok is állhatnak a háttérben.
A bejegyzésből megtudhatod, mik az iskolai stressz kiváltó okai és tünetei, illetve összegyűjtöttünk pár jó tanácsot, amivel segíthetsz szorongó gyermekedneknek!
[toc]
Mi okozhatja az iskolai stresszt?
Ami a szülőnek a munkahely, az gyermekednek az iskola. Gondolj bele! A tanítás már reggel 8-kor kezdődik, és ha a gyermek napközibe is jár, 4 órakor ér haza. Ezalatt az idő alatt akár 7-9 tanórája is lehet, amihez hozzáadódik a házi feladat, különórák és az iskolán kívüli egyéb teendők.
A gyermek felnőttekénél még jóval fejletlenebb idegrendszerének ez legalább akkora terhelés, mint egy felnőttnek a munkahely.
A gyermeket a következő stresszforrások érik:
- Kikerülés az óvoda nyugodt, játékos környezetéből
- Megfelelési kényszer az iskolában
- Túlterheltség
- Megfelelési kényszer a kortársakkal szemben
- Konfliktusok a pedagógusokkal és kortársakkal, ellenségeskedés osztályon belül
- Iskolaváltás
Ehhez még hozzáadódhatnak az olyan otthoni problémák, amire a gyermeknek nincs ráhatásuk. Például a szülők párkapcsolati gondjai, válás, vagy anyagi problémák.
Az iskolai stressz tünetei
A gyermekek sokszor nem képesek beszélni arról, mi bántja őket. Nem csoda, hiszen még a felnőtteknek is problémát jelenthet érzelmeik, gondjaik megfogalmazása. Ezért az iskolai stressz gyermekeknél nem feltétlenül panaszkodás, hanem inkább egyéb tünetek formájában jelenik meg.
Az iskolai stressz tünetei lehetnek:
- Testi tünetek, például fejfájás, hasfájás, szédülés vagy újbóli bepisilés
- Gyakori betegség, mivel a krónikus stressz az immunrendszer gyengülését eredményezheti
- Ingerültség, ingerlékenység, agresszivitás
- Agresszivitás
- Sírás, szomorúság, panaszkodás
- Túlzott ragaszkodás a szülőhöz
- Evés- vagy alvászavarok
- Bezárkózás, a motiváció és az érdeklődés hiánya
- Szociális fóbia: a gyermek fél nyilvánosan szerepelni, megszólalni, kapcsolatot teremteni
Hogyan segíthetsz szülőként az iskolai stressz oldásában?
Az iskolai stressz kezelésében a szülő szerepe a legnagyobb. Ettől azonban nem szabad megijedni, hiszen rengeteg módszer, elfoglaltság és technika létezik, amivel segíthetsz a stressz oldásában. Ezeket végezhetitek együtt, de rendkívül hasznos megtanítani párat, így a gyerkőc szükség esetén előveheti őket.
A cikk további részében a stressz oldásához hasznos tanácsokat és technikákat találsz!
A beszélgetés létfontosságú
Az első és talán legfontosabb dolog, hogy beszéljétek meg a problémákat. Azonban ezt sokszor könnyebb mondani, mint véghezvinni! Mit tehetsz, hogy kialakuljon a megfelelő légkör és csemetéd elmondja, mi bántja?
- Kisebbeknél a játékos légkör megteremtése, akár az iskolai helyzetek babákkal, plüssállatokkal történő eljátszása segíthet
- Kamaszoknál pedig jótékony hatással van a közös séta, környezetváltozás
- Mindig figyelj arra, hogy ne fojtsd el a gyermek véleményét, hanem inkább finoman terelgesd az általad helyesnek tartott irányba!
- Ne éreztesd, hogy gond van vele!
- Légy türelmes, és biztosítsd róla, hogy mellette állsz!
- Tudatosítsd, hogy hibázni lehet, és hogy bármi sikerülhet, ha tesz érte!
Fizikai aktivitás
Köztudott, hogy a gyermekeknek nagy a mozgásigénye, amit sokszor nem sikerül az iskolai tornaóra keretein belül kielégíteni. Az extra mozgás mindenképp jót tesz. Ez lehet rendszeres sporttevékenység, de közös futkározás, labdázás, vagy a játék a háziállattal is rendkívül jótékony hatású.
A sporttevékenységek közül különösen hatékony a tánc, a lovaglás, vagy valamilyen küzdősport, például a karate.
Légzésgyakorlatok
Valószínűleg nem újdonság számodra, hogy a kontrollált légzés és különböző légzésgyakorlatok rendkívül hatékonyak a stressz levezetésében. Ugyanakkor nem meglepő, ha valahogy nem látod magad előtt a gyermekedet lótuszülésben meditálni. A következő játékos légzőgyakorlatok viszont biztosan beválnak!
Cicahátas nyújtózás
Ültesd a gyermeket a sarkára és kérd meg hogy kezeid nyújtsa maga elé. Nagy belégzés, majd mondd neki, hogy “Cicaháttal nyújtózom, a haragom kifújom”. Ilyenkor nyújtózzon ki maga elé, és a levegőt erősen fújja ki a levegőt a száján keresztül. Belégzésnél húzza vissza a kezét a térdéig, majd ismételje meg a kifújást pár alkalommal.
Gyertya elfújása
Gyújts meg egy gyertyát és kérd meg, hogy fújja el! Majd ismételten gyújtsd meg és vidd picit messzebb. A távolság növelésével egyre nagyobb levegővétellel tudja elfújni a gyertyát, és a mély kilégzések pedig megnyugtatják
Nyugtató zene vagy meditáció gyerekeknek
A háttérben szóló kellemes, lehetőleg csak instrumentális zene gyermekeknél is kiválóan segíti a fókuszált munkát. De rendkívül jó stresszoldó hatással bír a rendszeres relaxáció gyerekeknek is.
Ilyen például a következő gyakorlat:
Kreatív tevékenységek
Egy kis kreatívkodás mindig örömteli és segít megfeledkezni az iskolai gondokról. A gyurmázást, agyagozást szinte minden gyermek imádja. Ha nincs otthon gyurma, akkor készítsetek pár perc alatt só-liszt gyurmát. Ebben a bejegyzésben egy szuper receptet és pár remek ötletet is találsz.
A gyurmán kívül a festés, rajzolás is hatékony stresszlevezető.
Éneklés
A hangos éneklés hatására endorfin hormon szabadul fel, úgyhogy ha rosszkedvű a csemetéd énekeljetek valamit együtt, vagy keressetek egy gyermekdalt az interneten, amit megtanultok.
Mit tehetsz még az iskolai stressz leküzdése érdekében?
A gyermekek kiegyensúlyozott fejlődése ma már központi kérdés, emiatt rengeteg fantasztikus program, kezdeményezés van ennek segítésére. Ilyen például a gyermek agykontroll tanfolyam, de rengeteg egyéb programot is találni.
Ha pedig úgy érzed, valahogy mégsem sikerül megoldani a problémát, érdemes gyermekpszichológushoz fordulni, és közösen találni megoldást.
Sok örömet kívánunk!